2013. október 23., szerda

Figyelem

Tisztelt Játékosközösség figyelem!

Ma ismét erre ébredtem:

Egy gerinctelen szar vagyok, aki Mátékához küldi a kutyáit hirdetni..

Nos akkor hol is kezdjem?

Bizonyára elég sokan ismertek sa-mp körökből. 2X sikerült már az, ami nem hiszem hogy sok embernek sikerült... Beindítani egy egy elég nagy volumenű szervert. Mit kaptam előtte? Hagyd a fenébe, nem érdekes vele foglalkozni, úgy sem lesz belőle semmi.. Meg lehet nézni drága barátaim Az első próbálkozásom a most már Class rpg néven futó szösszenet:
Azóta is kiegyensúlyozottan megy, ami megmondok nektek őszintén büszkén nézek nap- mint nap. Természetesen ez Clint érdeme, ugyanis mindenkinek be kell látni, jól csinálja azt amit csinál. Pedig azért kapott hideget- meleget egyaránt. Azonban még is tudja tartani azt a szintet, amit elkezdtünk. Szánom bánom már azt, amikor Clint el kapcsolatban negatív kritikáim voltak. Ugyanis ennyi idő után be kell látnom, egy baromi korrekt ember volt ő a maga módján. Nem ment nekünk együtt hosszútávon, leváltam. Így jött a sokak ismert Reloded. Aminek kizárólag Krisztián ( Tomasz) és én voltam a megálmodója... Azonban felbukkant ez a jól szituált úriember Nevezhetjük nevén úgy gondolom Suhajda Máté ( Shifty )
aki baromi ügyesen beilleszkedett, elszánt volt, és segítőkész. Azonban egy végzetes hibát követtünk el azzal, hogy kiemeltük a többi admin közül... Átvette az irányítást olyan gerinctelen patkány módon, amire talán SENKI nem számított. Feltörték email címem, ezáltal átirányítottak mindent a nevére ( szerverem.hu -nál ) a facebook oldalt ( seerpg reloaded ) Így már azonban tehetetlen voltam.. jöttek az alázások, mert egy kapzsi faszfej voltam... Lehet volt benne igazság, azonban így fél év, talán kicsit több rájöttem arra, ő még pofátlanabbul hajtja a pénzt a szerveren. Most pedig hogy nyitok egy szervert ezt ők nem tudják jó szemmel nézni? Küldik a nagyszájúbbnál nagyszájúbb embereket? Fenyegetőznek? Srácok ti tisztában vagytok vele ki is ő igazából? Kicsit szerintem elgondolkodtató az, amikor úgy mutatkozik be lányoknak, hogy ő szervereket üzemeltet, tárgyalásokra jár, és még sorolhatnám... Kicsit talán túl játssza a szerepét? Nos azt is elárulom nektek amikor én birtokoltam kizárólag a Reloded face oldalát volt 3500 kedvelés, most 11.000 de az a 3500 ember nyomon is követett minket Nézzétek már meg kik azok az emberek akik most ott vannak az oldalon? Fantáziátokra bízom, hogy is érte el ezt a számot, amivel mellesleg kitörölheti a valagát. Tehát el kell keserítenem a negatív huszárokat, fölösleges rám írni. Nem fogom feladni, és hiszem hogy szép lassan beindul a szerveren az élet. Lehet nagyon felsülök majd, de feltettem mindent egy lapra, mégpedig az az, hogy mindenki szemét felnyitom, és ne egy tévhit áldozata legyen, hanem tisztán lásson. Lassan már szekta lesz a szerverből? Azt is kinézem belőle... Ddos támadásnak pedig értelme nincs, mert csak magaddal .aszol ki!

Csatlakozz te is egy értelmes, korrekt csapathoz!

ip: 91.82.220.117:7777
ts: 91.82.220.117

2013. október 4., péntek

Original SeeRPG

'The original, the best.'


Egy fantasztikus hírt kell közölnöm veletek.
Tamási Gábor vezetésével létre jött az Original SeeRPG™.
Ez egy olyan szerver ahol a játékosok az elsők, az adminok becsületesek,
megértők és rendesek, ellentétben a Shifty által birtokolt szerverrel.


Elérhetőségek:
Facebook - http://facebook.com/originalseerpg
Youtube - http://youtube.com/originalseerpg
SA:MP - 84.2.229.86:7777
TS3 - 84.2.229.86:9987

2013. október 1., kedd

Original SeeRPG

Sziasztok ! Ma nyít a Original SeeRPG 20:00-kor lesz szerve3rmegbeszélés, utána szerver nyítás és nagyon szívesen várjuk az régi és az új játékosokat!

Tartsatok velünk itt nem fogtok csalódni!

Elérhetőségek:
honlap:
http://www.original-seerpg.com/
Teamspeak3:84.2.229.86
Samp ip: HAMAROSAN

GYERTEK MINÉL TÖBBEN!

2013. szeptember 29., vasárnap

A SeeLife összes létező mappja még azis ami nincs bent.

Itt megtaláltok minden SeeLife mappot

http://data.hu/get/6980074/Kivalogatott_mapok.rar

http://data.hu/get/6980074/Kivalogatott_mapok.rar

És a SeeLife SAMP modja 8 és 9 között várható ha a SeeLife tulajdonossal nem jutunk közös nevezőre!

2013. szeptember 14., szombat

Zenés vélemény a SeeLife-ról

Amit most láttok zenét az egyenlő a SeeLife minőségével, és a Tulajdonos gondolkodás módjával fogadjátok sok-sok szeretettel:





És ezúton is szeretnék egy nyeremény játékot is kihirdetni aki megosztja ezt a honlapot
(( = http://see-rpg.hu/ =))
automatikusan játékban van és ezt a terméket nyerheti:

2013. szeptember 8., vasárnap

Original SeeRPG - AZ EREDETEI // BEJELENTÉS

Kedves GTA játékosok

és kedves nem GTA játékosok!




Egy fantasztikus hírt kell közölnöm veletek.
Tamási Gábor vezetésével létre jön az Original SeeRPG. Gabi létrehozott egy közösséget ami a SeeRPG Reloaded
ami most Shifty Mardel tulajdonában van és probál belöle "RP" szervert fabrikálni belőle.
De most Gabi egy olyan szervert nyít ahol a játékosok az elsők, az adminok becsületesek,
megértők és rendesek. Itt nincs olyan hogy lekezelik a játékost, egy játék szerver a játékosokért van!
Gabi egy új közöséget hozz létre egy mégjobban felülmúlja a SeeRPG Reloaded (most SeeLife)
tudását.

A szerverinditás napja: Október 01.

Szerver IP, TeamSpeak3 IP hamarosan!

Kövess minket facebookon https://www.facebook.com/seerpgsamp

Regisztrálj forumon!... http://www.see-rpg.hu



"Gyere és játsz! Nem veszíthetsz semmit!
Találkozzunk minden nap."

SeeRPG adminmeeting

A SeeRPG vagyis Seelife adminmeetingéről két felvételt szeretnék bemutatni nektek...
az első:
itt shifty prédikál hogy "nem alkalmas " vezetésre
másodikban pedig hogy:
mit hazudjunk a játékosoknak az új modról.

A két felvétel egy videóba van egybe raktam nektek!

2013. szeptember 2., hétfő

Megkérném a kedves és tisztelt blog olvasókat hogy ezt a fényképet lájkoljátok már és osszátok meg
aki lájkolta megjegyzésbe dobjon egy IG nevet és jutalomban részesül...nem shifty féle jutalom hoyg két évet kell rá várni én adom...
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=463984507033732&set=a.4639­84427033740.1073741830.156962174402635&type=3&theater

Háát igen....

Mostmár tudjuk honnan ered Betty Mardel adminja...
videós bizonyiték is van rá...
A másik videó egy kisebb üzenet egy barátunk jóvoltából...amit itt megtaláltok:
http://bettyszervonszky.blogspot.hu/
Shifty shifty ... hát igen meglátszik milyen is vagy, fogsz egy kurvát és ...


Tartsatok velünk! Friss hírek és az igazságot itt megtaláljátok! Az oldalt mutassátok ismerősöknek akik játszanak még ha nem is "SeeRPG"-n.Köszönöm a figyelmet :) :) :)


2013. augusztus 26., hétfő

Egy kis dal :D

Ref.
Kicsikét szűk a SeeLife nekem,
Keresem benne még a helyem,
Nem látom tisztán a honlapot,
Lehet, hogy ebbe én ma még belehalok!

Félig elbirált pk-k a forumon,
Ha úgy tartja kedvem, néha beleszólok,
Bannolj ki, ha egyszer véletlen
Beleszólok egy másik levélbe!

  Volt, amikor azt hittem, hogy nincs, ami megállít,
De tudom, ha esik, a magamfajta megázik,
Megbecsülöm már, hiszen hamar elillan a gyönyör,
Hiába mászok ki, mindig jön ugyanaz a gödör!

Felismertem már, és meg is bántam a hibáim,
Hiszem, hogy odafenn meghallgatják az imáim,
Úszom az árral és hiába látom: messze az unban,
A ban leple alatt én csak tovább írom a dalt!

Nem tudom mi lesz majd, ha megunom az egészet,
De még ezt itt hagyom nektek, mielőtt lelépek,
Én a szívembe zárok mindenkit, ki megértett,
És hitt bennem, engem már csak ez éltet!

Eddig sem adtam fel a hitem, ezután se fogom,
Akkor sem, ha becsúszik az Élettől egy-két ban,
Míg a szerveren bármi lesz , ha sírni lesz is okom,
Mindig ott lesz velem: a papír, a toll, a mikrofon!

Ref.
Kicsikét szűk a SeeLife nekem,
Keresem benne még a helyem,
Nem látom tisztán a honlapot,
Lehet, hogy ebbe én ma még belehalok!

Félig elbirált pk-k a forumon,
Ha úgy tartja kedvem, néha beleszólok,
Bannolj ki, ha egyszer véletlen
Beleszólok egy másik levélbe!

Emlékszem, egész mást akartam ez előtt 10 perccel,
Akkor még azt hittem, müködik a sobeit félkézzel,
Kellett egy 10perc, hogy rá tudjak jönni,
Hogy ami meg fog ölni, az nem a Shifty Mardel,
Hanem a Seelife rendszer, amit pont azért hoztak létre,
Hogy ne kerüljek trébe! És nézd meg: hogy mit adott most Zendor,
Mert semmim sincsen, összedőlt minden, megszűnt, amit addoltatam!

Kellett volna Zendortól egy büdös nagy pofon!
Ami akkorát csattan az arcomon,
Hogy eszembe sem jut, hogy melyik a rossz út,
Valami kéz, ami visszahúz!

De nem volt senki, aki példát mutatott volna,
thommas régen elment, shifty meg, mondd meg, minek is szólna,
Mikor úgy is tudja, hogy a játékosok az csak egy önpusztító barmok,
Ha kell 100 fokon égek, és a véleményt mind leszarom!

És hiába van pénzed és szervered, ha szálka vagy a szememben,
Nektek írtam a dalokat, úgyhogy jusson eszedbe:
Mikor engem kritizálsz, kicsikét magadat is bántod,
Mert görbe tükröt mutatok neked, amiben saját magad látod!
Nem kell, hogy arról szóljon minden nóta, mekkora raj vagyok,
Nem kell, hogy azt hidd: én bármit, bárhol megkapok!
10 perce próbálok ugyanaz a srác lenni,
De megváltozott a világ, én is megváltoztam... ENNYI!

  Kicsikét szűk a SeeLife nekem,
Keresem benne még a helyem,
Nem látom tisztán a honlapot,
Lehet, hogy ebbe én ma még belehalok!

Félig elbirált pk-k a forumon,
Ha úgy tartja kedvem, néha beleszólok,
Bannolj ki, ha egyszer véletlen
Beleszólok egy másik levélbe!

  Jó pár ban, amit sajnálom, megéltem,
Igaz út, mit a hamisra cseréltem,
Volt sok unban, azóta élek.,
Angyalok követtek, imáik elértek!

Voltam rossz példa, szálka a szemekben,
Égre nézek, Tulajdonos a kezemben,
Mondták páran már: nagyarc vagyok,
És ha nem leszek, akkor is szeretnek!

Sokszor volt nekem is, hogy könny hullott a szememből,
Mit magamnak hittem, kifolyt a kezemből,
Csalódásban, fájdalomban mit is várhatnék,
Isten vagy ördög előtt tiszta szívvel állhatnék!
Nem voltam nagymenő, ki szinte mindent megtehet,
Vagy gazdag család sarja, aki egy lapra feltehet
Bármit, mert neki semmi sem számít,
Kis koromtól kezdve csak a bűn, ami csábít!

Kicsikét szűk a SeeLife nekem,
Keresem benne még a helyem,
Nem látom tisztán a honlapot,
Lehet, hogy ebbe én ma még belehalok!

Félig elbirált pk-k a forumon,
Ha úgy tartja kedvem, néha beleszólok,
Bannolj ki, ha egyszer véletlen
Beleszólok egy másik levélbe!

Bannolj ki, ha egyszer véletlen
Beleszólok egy másik levélbe!

Na ezen nagyon kapom :D

Hölgyek, Urak egyebek! Olyanra bukantam hogy fú :D
Mielőtt valaki személyi jogok sértésével támadna leirom itt hogy nem sért semilyen jogot mert a képen a fél azon az oldalon elfogadta az adatvédelmi beállításokat  vagyis az adatok nyílt forrásúak a publikum számára.
Egy haverom küldte:D

Az igazság!

Szóval leírok nektek egy kisebb történetet.
A SeeRPG történelmét aki nem tudná...

A SeeRPG 2009-ben indult Clint vezetésével ami ma már ClassRPG, Ez a szerver vált ketté Tamási vezetésével és létre jött a SeeRPG Reloaded, amin most is játszottok. Tulajdonosai:Tamási Gábor,Thommas,Stavros és később Charlie Cortez.
Shifty Mardel 2011 novemberében jelent meg SeeRPG-n ha jól emlékszem. Egy hónapra rá főadmint kapott.
Ez idők alatt tette dolgát szerveren fontoskodott mit minden admin. Akkor nem volt az hogy véletlen rosszul csináltál valamit és akkor egyből /ban vagy /jail
hanem meglehetett beszélni az adminokkal a dolgokat, közös nevezőre lehetett jutni velük. Nem volt visszaélés, szervezett volt minden.
Stavros 2012 első felében elment bizonyos okok miatt.(magánélet)
Shiftyt Tulajdonosnak kinevezték. Áttértünk MTA-ra de ez zsákutcán bizonyult. Úgyhogy vissza SAMP-ra. Egy idő után 2013 elején Thommas önszántából elment és létre hozta a nagyon sikeres SeeMTA-t. De még velünk Volt Tamási és míg itt volt addig minden rendben volt érdekes módon nem voltak szerverleállások fegyelmezett csoportok voltak nagyjából. De egy idő után nem régiben Shifty gondolt egyet kiturta Tamásit a SeeRPG-ről elvette TS-en jogait karakterét törölték. Át költöztek egy másik VPS-re azzal a moddal amit ő vezetett.Szerintem ez nagyon nagy bunkóság, és pofa kellett ehez a dologhoz.

Így most Shifty a főtulaj...Ilyen SeeLife amolyan fejlesztések...Ha neveket váltogatja meg a modokat attól még nem lesz jobb szerver kapcsolhat a See-hez 1000 meg 1000 szervert de nem lesz az igazi mert mindent elbaszott. HAVEROKAT VETT FEL ADMINNAK. Pedig azokat kellet volna akik megérdemlik és dolgoztak érte..nem olyanokat akit még soha az életben nem láttak.

-Ja igen és a lagg...tudjátok mért laggolt a szerver?;)
-Mert Balázs a torrentjeit seed-elte meg FUN szerot csinálgatot egy másik porton :)

2013. augusztus 25., vasárnap

Egy kis játék

Szolgalelkű
Undorító
Homokláda
Analfabéta
Jampi
Debil
Aljas

Mocskos
Álnok
Tesznye
Élősködő

Mi a megfejtés?:))
na? na?
segitek..kezdőbetűket olvassátok:P

2013. augusztus 16., péntek

Kicsit tesztelgettem SeeRPG-n

Felmentem szerverre mondom letesztelem azt a híres nevezetes AntiCheat-et...
eddig minden müködöt :)
estére még a fegyvert cheat-et meg a armor cheatet is tesztelem

íme pár kép:







A képek magukért beszélnek:)

2013. augusztus 15., csütörtök

Bizonyíték a kivételezéksekre.

A nő akivel beszélget az én vagyok csk ő nem tudott róla...szóval a neve publikus!

Izabella Tóth
Miujsag?:))
Multkor nemirtal vissza
június 30.
Máté Shifty
semmi,megvagyok,egyébként honnan ismerjük egymást?
június 30. · Chatről küldve
Izabella Tóth
Regebb rol meg a szerveren voltam par napot. Es vegul bejeloltelek :)) (bocsi telorol vagyok) :))
június 30.
Máté Shifty
aha,okés
június 30. · Látta: július 5. · Chatről küldve

Máté Shifty
és veled miújság? szerveren játszol még?
június 30. · Chatről küldve
Izabella Tóth
Koszii jolvagyok :))
Mar abbahagytam de multkor egyik baratommal felmentem par orara :--))
június 30.
Máté Shifty
ha esetleg van kedved szívesen látunk
június 30. · Chatről küldve
Izabella Tóth
Koszii
Lehet visszajovok bnommel :))
Tudsz vmi jo frakciot ajanlani?:))
június 30.
Máté Shifty
amilyet szeretnétek
június 30. · Látta: július 5. · Chatről küldve
Izabella Tóth
Ez a gond :)) nemtudjuk hogy melyikbe menjunk :))
Naaa
június 30.
Máté Shifty
feljöttök TS-re,és keresünk nektek valamit
június 30. · Chatről küldve
Izabella Tóth
Mi az a "ts "?? :-0
június 30.
Máté Shifty
TeamSpeak
június 30. · Látta: július 5. · Chatről küldve((Itt egy kicsit oltotam tettetem a szőkét:D))
Máté Shifty
http://www.teamspeak.com/?page=downloads
június 30. · Chatről küldve
Izabella Tóth
Es azis vmi jatek?:$
június 30.
Máté Shifty
ha van fülesed+mikrofonod,itt tudsz kommunikálni
kb mindenkivel
olyan mint a skype,csak nagyban,rendszerben
június 30. · Látta: július 5. · Chatről küldve

Izabella Tóth
Eertem :)) ha hazaerunk megprobaljuk letolteni
Most epp kint vagyunk amint mondtam telorol :))
június 30.
Izabella Tóth
Mikorleszel fent?:d
június 30.
Máté Shifty
este 22ig biztos
június 30. · Chatről küldve
Izabella Tóth
Oksi akkormajd azon a tsen megkeresunk :))
Baar mikim nemtudom hogy jomege ://
június 30.
Máté Shifty
írj rám fészen
június 30. · Látta: július 5. · Chatről küldve
Izabella Tóth
Oksaa :)) de leheet hogy csak hnap tudunk jonni ://
De este megprobalunk azert feljonni
június 30.
Máté Shifty
amikor nektek jó
június 30. · Chatről küldve
Izabella Tóth
Telora lelehet ezt tolteni?:))
június 30.
Máté Shifty
milyen telód van?
június 30. · Chatről küldve
Izabella Tóth
Androidos. Nem win es.
június 30. · Látta: július 5.
Máté Shifty
oké,de galaxy milyen?
S,vagy mini,Y,ilyesmi?
június 30. · Chatről küldve
Izabella Tóth
Neeem :)) sima Alcatel
június 30.
Máté Shifty
hát,arra nem hiszem hogy van
június 30. · Chatről küldve
Izabella Tóth
Ra keresunk :))
június 30. · Látta: július 5.
Máté Shifty
okés
június 30. · Chatről küldve
Izabella Tóth
Megisvaaan :$$$ amit kuldtel ottvan h Android beta :)) letoltjuk megprobalunk feljonni
június 30.
Máté Shifty
okés
június 30. · Chatről küldve
Izabella Tóth
Vaagy ink gepre :)) gyors beygrunk letoltjyk gyors
június 30.
Izabella Tóth
szijaa, nem sikerüül sehogyse laptopon a mikrofon nem jó de feltudok menni ts-re :(( cucc vissza adás van?:)
június 30. · Látta: július 5.
ÉÉS MOST JÖN A LÉNYEG!
Máté Shifty
van
mi a neved TSen?
június 30. · Chatről küldve
Izabella Tóth
felmegyek!
Toth Izabella a nevem és fent vagyok remélem valami betoppanóba
nem tudok irni
június 30. · Látta: július 5.

Izabella Tóth
itt is vagyok már buszon csücsülök
szóval ki is az a Betti a szerelmed?:P
június 30.
Máté Shifty
csak volt
június 30. · Chatről küldve
Izabella Tóth
aham
hány éves?
június 30.
Máté Shifty
15
június 30. · Chatről küldve
Izabella Tóth
facet elküldöd megnézném a többi dolgot ir róla milyen lányok jönnek be neked :$
június 30. · Látta: július 5.


Amit kapott:
LVL30
KÉT HÁZ
KÉT Full tuningos kocsi egyedi rendszámmal
és IG 20.000.000ft
plusz ts-en TS-SVIP

Felhívás, Tájékoztató!

Elnézést a kisebb bakikért, az oldal újra üzemelni fog 16 órakor!
A következő módosítások lesznek rajta hogyjogilag ne lehessen támadni.:
-Az IRL nevek IG névre lesznek átirva,de inkább kipontozom mert kicsit sok melo lenne.

-Az információk kiadása nem számít büncselekménynek, amenyibben nincs titok tartás ami a cégeknél szokott általába lenni, de mivel nincs cégnek bejegyezve a SeeRPG ezért ez nem müködik. Nevén nem nevezet admin aki az információkat hordozza nem vonható felelőségre ezért.

-A hangfelvételek ellesznek torzítva így az illető kilétte titkos marad de a lényeg benne lesz.

Köszönöm a figyelmet.
Kérlek titeket ida addig irjatok véleményeket.

2013. augusztus 14., szerda

És az Alfonso Familytől fogadjátok sok sok szerettel

És az Alfonso Familytől fogadjátok sok sok szerettel:
Shifty kiskori képét és egy kis apróságot:$


http://data.hu/get/6833051/EMD_frakcio.txt
http://data.hu/get/6833052/objecttorlesobject.txt
és egy EMD frakció HQ-val együtt leírásokkal
Köszönöt az új informátorunktól:)
Még nincs bizonyítva 100%-osan de hasonlít rá nem kicsit :D

Egy kis érdekesség





..... : Csa sztem vigyazz a webbel kik es mikor nyulnak bele.
Csak szoltam.

Máté Shifty: ?

..... : James russel esete ismeros a forummal kapxsolatban?

Máté Shifty: ?

..... : Elobb utobb eszerefogod venni hogy uj halozati kartyat kellesz vasarolnod. En csak figyelmeztetlek, ne erjen varatlanul.

..... : XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
hohó
mivan,már fenyegetőzünk?

..... : Pfff...nezz tukorbe xd
Miert fenyegetnelek?
Ezcsak egy tanacs. Ne hogy aszthidd en es mike szervezkedunk...

Máté shifty: te nézz tükörbe apukám

..... : Nézz utána a munkatársaid cselekveseire
Nemhiaba lett josh tulaj, azaz FoTulaj.

Máté Shifty: omg
ne keverj mester

..... : Nem keverlek "mester " csak a see nem a penzrol es holmi uj modrol volt hires.

Máté Shifty: nem értem miről beszélsz

..... : Hangfelvetel rol eszedbe jutna?"mester " (nem fenyegetlek....)

Máté Shifty: milyen hangfelvétel?

..... : Mondjuk mikor masik ts en kontorogtel neki(k) hogy jojjenek vissza stb. Illetve a parbeszed veszekedes.

Máté Shifty: nem könyörögtem
és ki készített hangfelvételt?

..... : Nem konyorogtel lehet. DE. A jogokert cserebe tudtad oket vissza csalogatni, mert talan uj szerot nyitott volna.
Nemfontos az illeto neve.

..... : fogalmad sincs,mi volt ott
amíg pedig fogalmad sincs
ne mesélj be semmi okosságot magadnak
mert elferdíted a valóságot

..... : Hjajj..szombaton vagy meg ma atkuldom a felvetelt.
Ha ti igy semmibeveszitek az embert..gg

Máté Shifty: átküldheted
a hangfelvétel készítő nevét kérem

Mikenek ki konyorgott h szedje le az infokat a webroll...ki ajanlott neki jogokat. Kiadott ra cuccokat. Illetve rs bann configot.

Máté Shifty: könyörögtem?
inkább a hangfelvétel készítő nevét
add meg

..... : Minek?
Miert adnam at xd
Szted ezek utan meg jot is tegyek nektek? Koszi de nem.
Illetve este bemasolom majd a mikes storit :d

Máté Shifty: nem tudom neked mi a faszom bajod lett
de bízom benne,hogy megjön az eszed
csakúgy,mint mike barátodnak megjött
nagyon leszarom mibajod van Joshal vagy másokkal
de én elnéztem h mike be tudott lépni a fészedbe
annak ellenére is megbocsátottam
visszavettelek
elnéztem neked pár szarságot
korrekt voltam veled
ELVÁROM cserébe is
itt nem a see-ről van szó

..... : Azeert a tegnapi lekezeles+1kva jogtalan pk miatt 1.5evi munkamat sutyba vagjatok..illetve ahogy kilett jelentve admin ream leirta magat. Egyedul hirosi, donnie vedett be..sebaj tudom mar milyenek.

Máté Shifty: milyen lekezelés?
nem kezeltelek le
én Shifty vagyok((-Attól senki se szarja összemagát hoyg te shifty vagy (Admin megjegyzés!)-))
ha én egyenesen állok veled szemben
akkor állj te is így kölcsönösen

..... : En elejetol megmondtam. Csak figyelmeztetes keppen akartam leirni. Ez a see mar nem az a see. Inkabb josh alatti penz seerpg.

Máté Shifty : nincs pénz seerpg
josh pedig akármennyire nem hiszed el,eléggé kreatív,ambíciózus ember
neki is megvannak a maga módszerei
de azt azt egyet tudom
hogy szar helyzetben itt volt
és aki ember,az szarban is ott áll melletted
nem hagy ott a faszba
nem mellesleg
itt nem Joshról van szó
van itt 2 probléma,egy neked egy nekem
és adott egy lehetőség ezen beszélgetés keretein belül
amikor meg tudjuk oldani
kérdés,hogy meg akarjuk oldani,vagy sem?

..... : Elirtam "mester " penz&jog see. Akarhogyis tagadod h josh mennyit fizetett kulonbozo jogokert..anno adminjaert is adott nektek. Illetve pingvin. Mikor athivtal minket IceRpg rol.

Máté shifty : nem fizetett semmit nekem
ez egy jó duma,amit bemeséltek róla
teljesen másban segített
és sok dologban,kurva sok dologban
azzal vádolnál,engem,aki köztudottan nem vagyok pénzéhes,hogy fizetett érte? ez azért nem túl korrekt tőled
nekem többet ér a becsületem mint holmi pénz

..... : Rendben. Elhiszem nem perkalt! Ezesetben Pingvin holmarad? Ne gyere pls azzal h kreativ stb.

Máté Shifty: ő már akkor admin volt
amikor még thommas itt volt
visszajött
ő csak Thommasnak meg Tamásinak fizetett
de adminként tette a dolgát,némi inaktívságot leszámítva
és nem akartunk kibaszni vele,visszakapta a superadmin helyett a főadmint,és meglátjuk
itt szó nincs pénzről
pusztán adminként normális volt

..... : IceRPG tulaja volt, en SA -ja voltam. Mikor athivtatok igen ittvolt thomas.


Máté Shifty: wtf?
XDDD
én nem is ismertem
thommas hozta ide
valamikor novemberben
beszéltünk, azt mondta az MTA project anyagi segítője
és az MTA-ig kap admint
aztán mikor Tamási kirakta Thommast
akkor beszélt vele,fizetett Tamásinak is
így maradt itt
nekem egy centet nem fizetett nem is kértem soha tőle

..... : Hath azert vannak anyagi. Illetve kulinfele banasmodi rendszere az adminteam ben. Illetve azon kivul is par embernel.

Máté Shifty: wtf?

..... : Pl. Renata.Mike.Larion.Bruce most ilyen regebbi emberek.

Máté Shifty: milyen különleges bánásmód?

..... : Vegyuk mondjuk Mike, Renatat.
Miket mar leirtam
Renata feljott alap 30+szint. Ket kocsi/haz. Pp. Illetve tobb millio kp. Ts Svip.

Máté Shifty: renato vagy renata?

..... : Renata

Máté Shifty: de az ki?

..... : Mindj mondom a nevet

..... : Mind1 fel9kor asztis leirom. Elm feszen dumaltatok meg. No es igen Carl R Wilson?cucc.special illetve hitman leader?

Máté Shifty: special azért mert sokat segített
hitman leader azért mert kapott 1 esélyt
amiért ezer éve rágja a fülünket

..... : Sot mar kiis lett aszemdobva
Sokat segitett..lehet h zsobonal, avagy az fps nel besegitett nektek de ezen kivul nemhinnem..IceRPGt miota athivtatok ide ketten idejottunk o elment nemreg visszajott. De akkor mar banom h nem ragtam a fuleteket
Ennek ellenere jo spanom. De kvara szarul vezeti
Mindenki szerint

Máté Shifty: van még icerpg?XD

..... :Nincs. Csak mondtam h azota kb most jott vissza de sokat segithetett ennek ellenere.


Máté Shifty: holnap
ha tudsz
gyere fel TS
részletesebben is beszélni szeretnék veled

..... : Tudok lenni. De mond mirol szeretnel reszletesebben beszelni? +nem see ts en. Majd kuldok ip.t.
csütörtök 20:08

Bill Alfonso: A nev toth izabella.
csütörtök 21:19

*********** Az IP cím. Ha akarsz még beszélni jelezd, és jövök!

Máté Shifty: toth izabella
az mike alfonso
alias a nagy barátod((De bevetted hogy csaj és midnent adtál neki! (Admin megjegyezés) ))

..... : Az lehet, hogy ő volt a háta mögött, de utána a csaj vezette.
TS most megfelel?

Máté Shifty: gay

..... : TS most megfelel? Mert holnap nem igen!

Máté Shifty: gyere
fennvagy?

..... : Én biza fent.

..... : a *****-re
gyere

..... : Miértnem jó ez a TS? *********

Máté Shifty: mert azt kértem,azért

..... : megérkeztem.
péntek 0:02

..... : Lorenzo, már SA?xd Beszarás
péntek 20:39

..... : Hell'o, sikerült valamit intézni?
péntek 23:02

..... : mizu?:d
szombat 17:07

..... : Tudtatok valamit beszélni?

..... : Átbeszéltétek, vagy tudtál valamit szervezni? Szervermegbeszélés után/előtt számíthatok bármire is?
szombat 20:08

..... : shifty?

..... : Tudtál bármitis intézni/beszélni Josh al?

..... : Van még bármi befutásom, vagy sem?

Máté Shifty: nem érek most rá,sorry

..... : Rendben, megértem, holnapi nap folyamán akkor rád írok!
0:06

..... : Csó, mondtam hogy minap rádírok, jelenleg elérhető vagy?

..... : mamár ráérsz "mester"?
Hasznotokra váljak, kezdem tanulgatni a PHP/Mysquel/ucp.

..... : Hm? Vagy mikor fogsz ráérni.
4 órája

..... : Hy. Akkor milett a döntésetek rólam?
Akár TS en is áttudjuk dumálni, ittvagyok.

..... : Shifty.

Máté Shifty: egyelőre gondolkozom((-De nincs mivel(Admin megjegyzés)-))

..... : Csütörtök óta gondolkozol ezen, és másnapra kaptam volna a választ. De még +napokat várjak hát kösz!

Máté Shifty: hát mester
ha valaki elbasz valamit
vagy nem úg yteszi a dolgát ahogy kéne
akkor ne árja már el,hogy utána még
ő legyen a középpontban
főleg úgy h tudod hogy hatezer más dolgom is van

..... : Nem középpontban akarok lenni, én elejétöl kezdve megmondtam, nem fenyegetni, zsarolni akarlak, csak ez elég sunyi húzás volt.
A többit TS en megbeszéltük, és másnap írtad volna a fejleményeket, amire még mindig kell, hogy várjam a választ. 1.-et kérdek ma kapok rá választ? "mester"

Máté Shifty: most is
azon vagy hogyha
nemet mondok
jön a szemétkedés
mondd csak,én miért legyek jóindulatú ha te sem vagy az?

..... : Nem! Én nem azon vagyok, hogy kitoljak veled szemben. De hogyha én valakinek megígérek valamit, akkor ahoz tartom magam! Nem szemétkedni akarok, nem zsarolni/fenyegetnek. Csak tudni szeretném, hogy van-e esélyem visszakerülni 4adminként vagy sem. Ha fölöslegesen várok az a gáz.

Máté Shifty: akkor miért mondja mike, hogy most is nyaggatod h indítsa az oldalt?
amin az infók vannak

..... : Mint mondtam, nem akarok fölöslegesen csüggeni senkin sem. Mikénel ami infó van elég kevés az enyéimhez képest. Mellesleg ha annyira akarnám, nem tudnám én felrakni? "mester"
Csütörtök óta nyaggatlak, hogy egy értelmest választ kaphassak a pályafutásomról. Nemkaptam.

Máté Shifty: nem hát, mert nem szeretem a megbízhatatlan embereket
meg a zsarolókat
meg ez a ki akarnak túrni szöveg

..... : Ha szerinted ennyire megbízhatatlan, mellesleg rossz admin vagyok/voltam. Mond azt ne húzzuk egymás idejét.
Elejétöl kezdve megmondtam, nem zsarollak semmivel sem.
Azt a szöveget de döntöd el, hogy megfogadod vagy sem, azmár a te döntésed.

Máté Shifty: adj valamit azokból a bizonyítékokból
a legszaftosabb érdekel

..... : Három ember tudja bizonyítani neveket is felsoroltam. Bizonyítani ezekböl semmi szükség. Ha kikérdezed őket kikérdezed.

Máté Shifty: egyik se bizonyította
a nevekből

..... : Az elég szaftos mikor Chad-Drake/martin/(josh) társaságában veszekszik

Máté Shifty: ?
pontosabban?
hangfelvétel?

..... : Én azt hallom kiemelkedve, igen.

Máté Shifty: kérem

..... : Most a hangfelvételt nemfogom feltölteni. Nem szükséges. De bizonyiték képpen adok pár beszélgetést ami itt FB-n történt, és a bizonyittott személyek letagadták.
2p.-et kérnék

Máté Shifty: de szükséges
mindenről
hajrá

Egykis pletyka Mr.*****-tól
:
Máté Shifty
ha még egyszer
fel mered hívni bettit
eltakarodsz innen,világos?((-Jajj de félti Bettikét :D mintha betti nem tudna magára vigyázni...pont ő kurvázta le mikor vissza jött szervere de mindegy vissza nyalta magát bettihez hogy a jogokat oda adta, nem hogy IRL keritene valami nő neműt :D(Admin megjegyzés)-))
22:55
ember
ő adta meg a számát
meg csak poéénbol
22:55
Máté Shifty
leszarom
világos volt?
ha még egyszer
csak egyszer megmered tneni
az összes fogyatékos
agyhalott kis geci haveroddal együtt
eltakarodtok innen a picsába?((-Ehez nekem is lenne hozzáfűzni valóm...18 évvel ez elött szüleidnek tv-zniük kellet volna...és most túlélnénk egy ilyen shifty SeeRPG csapást(Admin megjegyzés)-))
-?
remélem felfogtad
22:56
.....
jolvanna mit kapod fel ennyire a vizet?
22:56
Máté Shifty
menj a picsába
22:56
.....
nemértem mit idegeskedsz..
ne bassz már fel... akkor minek osztogatja a számát? -.-
nyugodj le...
normálisan is meglehetne mondani nem úgy mint egy paraszt..
nelegyél már csicska
22:59
Máté Shifty
leszarom
22:59
.....
ok
Látta: 22:59
..... : Jöhet a többi?

Máté Shifty: aha

..... : Az annó Külön TS en való beszélgetés elkapva.
19:03:08> "?c?????? ?o????on™": most kapott 1-es admint
<19:03:15> "Josh": persze
<19:03:18> "Josh": mert shifty ebbe kapaszkodik
<19:03:21> "?c?????? ?o????on™": shifty most mindenkinek osztogatja a ts ssa-t
<19:03:23> "Josh": akiket kibaszott mindenkinek ad admint
<19:03:24> "Josh": xd
<19:03:28> "?c?????? ?o????on™": xD
<19:03:30> "Josh": hívd fel ts-re pls
<19:03:34> "?c?????? ?o????on™": okés:D
<19:30:50> "Gringo": shifty nyal?xd
<19:30:54> "Josh": hát
<19:30:55> "Josh": győzköd
<19:30:56> "Josh": xd
<19:31:01> "Gringo": xDD
<19:31:08> "Josh": De falakba ütközik
<19:31:12> "Gringo": gyökér
<19:31:14> "Josh": tuti csinálom a sajátot..
<19:31:23> "Gringo": most minndenkinek osztogat mindent
<19:31:28> "Gringo": chad rendzsergazda lett
<19:31:28> "Gringo": xd
<19:31:31> "Josh": Láttam
<19:31:31> "Josh": xd
<20:19:25> "?c?????? ?o????on™": tulaaaaaj?:D
<20:21:21> "?c?????? ?o????on™": ilyenkor meg nyal XDD beszarok kajak xdd
<20:22:10> "Josh": xddd
<20:22:17> "Josh": de most vihetem ezt a szerót szabad kézzel.
Szerintem nem hazudok.

Máté Shifty: ez rég nem aktuális
kitől kaptad ezt?

..... : Mint mondtam annói másik TS en valói beszélgetés.

Máté Shifty: de kitől kaptad
v ott voltál?

..... : Az egyik bizonyított embertől kapom az infókat.

Máté Shifty: kitől?

..... : Ha elmondanám a nevét, nekem miért lenne jobb? Nem szereted a megbízhatatlan embereket, ha pedig most beköpném leirnám maga, hogy egy megbítzhatatlan ember vagyok.
Nem?

Máté Shifty: ha elmondod a neved
akkor bizonyítod hogy
őszinte és korrekt vagy
nem áll szándékodban visszaélni az infókkal
és segítő szándékod tanusítod felém
nem rosszindulatot ((Shifty shifty most meg bármit megtennél...))

..... : Nah, erre a pontra szerettem volna eljutni, hogy megértsd nem ellened akartam a honlappal, vagy bármi infókkal visszaélni. Hanem, hogy fényderüljön pár sunyi húzásokra "kulissza titkokra"

Máté Shifty: akkor mondj neveket

..... : ..... ..... ..... ..... ..... .....
.....
Illetve.....
De még megnézem miket tudok küldeni.
ezek hülyékxd

mondj valamit miröl megy xd

na kibannolták egymást xD
most hülyéskedünkxd

shiftyt banolták?:XD

chad-et
xd

xddd
mondmár mivanott xd

17:30
már jóhangulat van
xd
xd
xd
majd elküldöm a felvételt
amikor veszekednek
VAgyis itt bizonyítja, hogy nekiis megvana felvétel.

Máté Shifty: kéne hangfelvétel

..... : Bocsi, de azt az egyet elrakom, hiddel nemfogom felhasználni senki ellen sem, sem a szeró sem ellenetek. De elég ha az az egy fájl nálam marad.

Máté Shifty: kérem a hangfelvételt

jaa azt nemtom
shifty berágott rám xd
csak stavros maradt xD
2013. július 31. 15:40

NAGYON BESZOPTA SHIFTY XDDDDDDDDDDDDDDDDD
ISTEN LESZEK :$

Mivolt????
Mivaaan?xd

majd elmondok mindent
ts-enn
de befogsz szarni

Jovok ts

15:42
gyere szobámba

Máté Shifty: ez kik között?

Nem küldöm a felvételt! Azt félre teszem.

Máté Shifty: kik között
és ki küldte

..... : Én, és Charlie
A felvételt csaba küldte.

Máté Shifty: a felvételt
kérem szépen
amint megkaptam
bizalmam jeléül visszakapod az admint

..... : A felvételt mint mondtam, nem fogom átadni, mint említetem senki ellen sem fogom felhasználni.

Máté Shifty: Bill
kérem a felvételt

..... : De ahogy olvashattad nem egy párbeszéd is tanusítja a felvétel valóságát.

Máté Shifty: oké
kérem

..... : Nem fogom kiadni.

Máté Shifty: biztos?

..... : Mik a szándékaid ellenem?

Máté Shifty: OMG
kéne az a szar hangfelvétel

..... : A felvételt nem fogom átküldeni, senkinek sem. Nem egy párbeszédet elküldtem, ami alátanusítja a felvétel valósságát.
De magától Mr.Csabától is elérhető.
Bár ő sem fogja közzé tenni gondolom.

..... : és mi van a hangfelvételen?

Bill Alfonso: Legfőképp Chad veszekedése, átjárása a szobába. Illetve egymás bannolgatása.

Máté Shifty: kik banolnak kit
és charlie vette fel?

..... : a Josh féle csapat bannolgatja Chadéket, illetve akik átjártak a másik TS re, aszthiszem Hanci is.
Mellesleg igen.
Az elmult 2órában szerintem elég sok mindent közzé tettem számodra, és elég korrekt voltam veled szemben.

..... : ?

..... : Mi a döntésed/setek?

..... : Shifty.

Máté Shifty: egyelőre
azon gondolkozom
ha visszaveszlek
fog-e menni majd a szarkavarás..

..... : Tisztázok mindent a team előtt, akár fészen akár előttük, hogy mi a szitu mi volt velem, és a jövőben milyen Bill re számíthatnak.

Máté Shifty: holnap 19.00
meetingen

..... : Rendben, ott leszek.
24 perce

..... : 2p ezelőtt készült még1 érdekes hangfelvétel, PÜ beszélgetésem Charlie val.
Ha kiváncsi vagy rá lejátszom neked.
Közrejátszik benne Fransis is.

Máté Shifty: küldd el

..... : Telóval vettem fel kb 2perce. Nincs megfelelő driver a gépen, hogy csatlakoztatni tudhassam

Máté Shifty: aha

na akkor

..... : Lejátszam gyors TS en?

Máté Shifty: ne kamuzz tovább
hanem küldjed el

Bill Alfonso: Kamu xD
Huzz el TS en és le is játszom..
Így akkor már nem.
Max Privátba.

Új mod, vélemény nyújtás

Leirom mit gondolok az új modról.

Meg úgy az egész SeeRPG-ről.

Idézem shiftyt:
"Segítőkész adminok"
holvannak? mert ezen a szerveren biztos hogy nem szeritnem egy másik szerveren volt fent akkor.
Itt aki megérdemli az adminját:Crower,Tacsi,Michiyo!


A többi leszarja mit csinálnak..
 Minap megyek az uton és támegy a kamion rajtam 3x irok reportra hogy nonozik itt a kamionos

/aide parancsot folyamatosan betoltam és semmi majd jön egy válasz : és? lett valami bajom tőle?
és láttom félpercre rá az az admin aki irta nekem úttisztítózott adminszoliba nem a munkáját végezte.

Ma felmegyek sehol semmi dolgozom mint úttisztító valaki elkezd darálni felszólitom hoyg áljon meg és kereggetem kerek öpercig közbe /as-be floodoltam jöjenek itt egy nonos
report 1-en floodoltam és /aide parancsot is használtam nagyon sokszor.
gyerek lelépet visza hivtam és Crower akkor lépet fel...és ő volt az aki végig hallgatot korekktül és elbirálta a dolgokat

szerintem ezzel mindent elmondtam

Info 14

..... őőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőő

mind1...

1. sorban minden negatívra válaszoltam sztem

Yesterday at 6:52pm · Like

.....  Azt fejtsd már ki, hogy miért lenne jó, ha lenne még egy See a mostani 3 mellett. Miért lenne jó egy olyan See, amin semmi más nincs, csak egy kis város?

Yesterday at 6:54pm · Like

..... jóvan témát elvetettem

Yesterday at 6:55pm · Like

..... nem érdekel akkor is megfogom írni

Yesterday at 6:55pm · Like

Zendor István Tanya rp Luxus kocsi traktor !!!!!

Yesterday at 7:12pm · Like · 2

Zendor István Fazekas Ricsi adtál egy jó ötletet Csinálok kegy amis Maffiát

Yesterday at 7:14pm · Like · 3

Zendor István Viszont én most lépek holnap leszek cső.

Yesterday at 7:14pm · Like

Fck'meimfamous Nizza'loghviktor Először fixálni kéne a nagy szervert... igy is kibaszottul megtorpant a playerszám.. alig vagyunk,nem kell ezt még szétszedni.

Yesterday at 7:21pm · Like · 1

.....  és a DDOS ellen én mit tegyek?

Yesterday at 7:42pm · Like

Josh Solman -.-

23 hours ago · Like

..... /me felállítja a tűzfalat

/megpróbálja felállítani

Nem sikerül neki

23 hours ago · Like

.....  Magyarul egy kis szervert nyitsz

23 hours ago · Like

Josh Solman Hiroshi mostanában egyre kevesebbet gondolkodik mielőtt megszólal.

23 hours ago · Like · 1

Fck'meimfamous Nizza'loghviktor Véglis,ha nem befolyásolja nagy mértékben a see játékosszámát,akkor egy jó ôtlet...

22 hours ago via mobile · Like

..... max 50 slottos lesz a szerver ha betelik tudok valamit :d

22 hours ago · Like

Josh Solman És ezt hogy tervezted. A see-nek scriptelsz, de közben lesz sajátod?-.-

22 hours ago · Like

.....  Josh [-----] fasz vagy



Azt tervezem hogy a Seenek scriptelek

de emelett csinálom a SEEFALUT

22 hours ago · Like

.....  http://board.see-rpg.com/index.php?topic=9023.0 heccből kérdeztem meg a playereket

22 hours ago · Like

Josh Solman Te tuti hogy nem vagy normális..

22 hours ago · Like · 1

.....  Persze mert nem a faszom verem egész nap és várom hogy mit találtok ki am meg mos se tudnék a szerverhez frissítést tenni mert nincs elérésem

22 hours ago · Like

Josh Solman Nem is kell.

22 hours ago · Like

..... Mármint elérés vagy frissíteni?

22 hours ago · Like

Josh Solman Egyik se.

22 hours ago · Like

.....  indoklás?



!!!!!JA IGEN SZÉTBASZOM A MÓDOT!!!!

22 hours ago · Like

Josh Solman Logikátlan vagy, és egyre nagyobb baromságokat csinálsz. Mint pl most ez az alseerpg..

22 hours ago · Like

.....  if(IsPlayerName(playerid, "Josh_Solman"))

{

HibaUzenet(2); - Crash jelenti

}



A legujabb fejlesztés

22 hours ago · Like · 1

.....  Logikátlan?

Nekem nem kell logikásnak lenni..



Nekem megkell mondani mit akarsz és ennyi nem azt hogy háááát jó lenne ha .....

22 hours ago · Like

Josh Solman Tőled mit akarok? Semmit

22 hours ago · Like

..... Hát nem is tudom a cannabis rendszert ki mondta meg hogy a kokain szedés így meg úgy legyen ...



De semmi igaz Josh....

Mind1 lesz még bőjtje amit mondasz...

Nem ma akkor holnap...

22 hours ago · Like

Josh Solman Legyen csak A drog rendszer egy bughalmaz volt-.-

22 hours ago · Like

.....  Pl? Ismertess pár bugot

22 hours ago · Like

Josh Solman Az egész egy szar volt ahogy beraktad

22 hours ago · Like

.....  te mondtad mi hogy legyen csak magadat okolhatod

22 hours ago · Like

Josh Solman Mégse úgy írtad meg -.-

22 hours ago · Like

..... ahogy temondtad

22 hours ago · Like

Josh Solman Egyáltalán nem. Csomó mindent máshogy csináltál meg, és bugos szarra.

22 hours ago · Like

.....  és mi volt a bugos?



Erre már nincs válaszod...

Kb ennyi vagy...

22 hours ago · Edited · Like

..... Szerintem jó ötlet a falusiRP. Szerintem nem osztaná meg a nagy SEE-t, aki azon is akar játszani az csinál magának egy alkarit.

U.I.: Josh te mit tettél azért, hogy az a bizonyos drogrendszer ne legyen bugos?

22 hours ago via mobile · Like

Josh Solman Én vagyok a scripter?

22 hours ago · Like

.....  A teljeset ő mondta

90% át

22 hours ago · Like

Josh Solman Hiroshi, 1-2 hét és nem lesz ekkora pofikád amúgy

22 hours ago · Like

.....  miért mi lesz 2 hét múlva?

22 hours ago · Like

.....  Az tök mindegy ki mondta, a lényeg az, hogy Hiroshi te legalább dolgoztál vele.

22 hours ago via mobile · Like

Josh Solman Fornel, Te miért szólsz bele a nagyok dolgába?

22 hours ago · Like

.....  Fornel talán nagyobb mint te Josh barátom de szerintem most haggyuk abba

22 hours ago · Like

Josh Solman Úgy csináltok sokszor mintha én csak csücsülnék a jogaimon, és semmit nem csinálnék -.- De én se nagyon kapok egy köszönömöt se soha. Fornel te pedig arcból vissza. Most jöttél csak vissza.

22 hours ago · Like

.....  Ezeket jól látod Josh

22 hours ago via mobile · Like

Josh Solman Mit?

22 hours ago · Like

Máté Shifty Fornel,Josh bőven eleget tett a szerverért,sokkal többet,mint itt páran. A falusi RP majd akkor lesz aktuális,ha a mod nem lesz ennyire bugos. Téma lezárva.

22 hours ago · Like · 2

.....  Shifty DDOS védelemet beállítjátok és a mód nem lesz ennyire bugos

22 hours ago · Like

Máté Shifty nem a DDOS védelem..

22 hours ago · Like

Balázs Fuck Logic

Újmap

http://data.hu/get/6832929/mentes1.rar

Ezfog bekerülni szerverre a Mardel Family frakciónak HQ-nak lehet már bent van nem tudom.

Info 13

Josh Solman Mert Te az vagy, hogy hajnalban bejössz és engem fenyegetsz hogy elveszed a főadminom minden ok nélkül -.-

11 órája · Tetszik



.....  Főadmin?

11 órája · Tetszik



.....  Balázs ő tulaj vagy csak scripter?! Mert tegnap is össze keverték egy kezdő játékossal és ezért elvette az egyik admin adminját...

11 órája · Tetszik



.....  Skripter azt hiszem. Ha tényleg tulaj vagy egyéb hasonló akkor köszönöm szépen see rpg viszont látásra....

11 órája · Tetszik · 1



.....  Nyugi én is úgy tudom, hogy scripter... De most akárki akár mit szól ez nem jogosítja fel arra, hogy ő csak úgy adminokat vegyen el.. (Ez az én személyes véleményem).

11 órája · Tetszik



Josh Solman Dehogy tulaj, rendszergazda.

11 órája · Tetszik · 1



Josh Solman Am Balázs most nem vett el senkitől admint XD Diego az aki elvette, nem balázs

11 órája · Szerkesztve · Tetszik · 1



.....  Josh egyébként kérdeztem...

11 órája · Tetszik · 1



Josh Solman Igen

11 órája · Tetszik · 1



.....  Azt írtátok Én nem vagyok fent most mert youtube-ra töltögetem a videóim xd

11 órája · Tetszik



.....  Nem az lett mondta hogy nincs pp-s admin?

11 órája · Tetszik · 1



Josh Solman Milyen pp-s admin? Én főadminként mentem el, és most visszakaptam.

11 órája · Tetszik · 1



 Balázs  nem is az, régen főadmin volt, csak lemodta

11 órája · Tetszik · 1



 Balázs még jóval előtted barátom

11 órája · Tetszik · 1



.....  ... jó. csak pár napja még az volt hogy soha többet a teambe. Balázs te utánam jöttél pár héttel szóval mindegy.

11 órája · Tetszik



Balázs te mit szívtál?! XD

11 órája · Tetszik



Josh Solman És vajon ki miatt? Tamási pénzért akart admint adni, mert tudta hogy van rá lóvém, mivel nem fizettem ,,nem jöhettem vissza''

11 órája · Tetszik



.....  OMG tudsz válaszolni nem mondom.... Na jó offolom a témát magamba... Máté Shifty holnap beszélni szeretnék veled. Köszönöm.

11 órája · Tetszik



.....  Én válaszoltam szerintem xd

11 órája · Tetszik · 1



Balázs na cső alex, ha ilyen fejem lenne kitörném magamnak. szijóka.

11 órája · Tetszik



.....  Mi a faszom van megjött nektek?! Hát nyugodjatok már le b+ -.-"

11 órája · Tetszik



.....  Nem rólad van szó hanem Balázs nagyképüségéről a semmire.. okcsá.. bannolj le legyél kemény.

11 órája · Tetszik


Balázs úgyis az írtad, hogy elmész

11 órája · Tetszik



.....  Shifty mintha említett volna egy dolgot... hogy mi van ha adminok nem tudnak megbeszélni dolgot és veszekednek mint az öregasszonyok ..

9 órája · Tetszik



Matteo Delfavero Scriptereknek nincs joga Adminkodni Tulajdonoskodni!

8 órája · Tetszik



Máté Shifty Egyrészt,Balázs NEM TULAJDONOS,hanem RENDSZERGAZDA. Másrészt,tény és való,hogy szokott faszságokat csinálni,viszont nélküle nem lennénk itt. Thommas szerint egy megbízhatatlan fasz,Tamási pedig meg akarja ölni. Szerintem egy jó képességű,tehetséges,normális,gyakran esztelen,lusta,és főleg néha gyökér emberke,viszont nekem a barátom,és csípem. Nem hinném,hogy néhány apró faszságot ne lehetne megbeszélni.

Josh és a FőAdmin. Először is,tőle csak és kizárólag azért lett elvéve a FőAdmin,mert meg merte mondani a véleményét Thommasnak. A mostani költözésnél anyagilag,és egyébként is HATALMAS segítséget nyújtott! De nem csak ezért lett FőAdmin. Érti a dolgát,korrekt srác,tekintve,hogy korábban is admin/főadmin volt,kap 1 lehetőséget.

Még egy ilyen veszekedést NEM AKAROK MEGLÁTNI! EGYELŐRE a döntési jog az én kezemben van,és szerintem ha baráti társaságnak fognátok fel ezt a rohadt teamet,sokkal könnyebben mennének a dolgok. Lehet menni az Original TÁMOGATÁS-RPG-re, vagy meg lehet állni a helyünket itt.

További gond esetén engem kell keresni,és nem fészbukon MónikaShowzni.

5 órája · Tetszik · 5

2013. augusztus 10., szombat

Info 12

Josh Solman
Ma lesz publikálva a hivatalos dátum az új módról. Pár dologra felhívnám az adminok figyelmét is. Az új mod egy új lehetőség lesz a szervernek. Álljatok hozzá így Ti is. És pár fontos tényező. Az új kiszelektálom majd az olyan adminokat, akik nem tudnak normálisan hozzáállni a játékosokhoz. A folytonos örök bannokat minden szarért, a 2 órás MZ-ket, fejezzétek be!

Kétszer gondoljátok meg mielőtt bannoltok, kétszer gondoljátok meg mielőtt AJ-t adtok, és azt háromszor gondoljátok meg kivel hogy beszéltek. A másik, nem szeretem a kétszínű embereket, ma már mindenki húú josh te vagy a legjobb stb.. Tegnap meetingen? Akkor miért nem ezt mondtátok? Hallotam kivétel nélkül minden egyes szót ami ott rólam elhangzott, és nem szeretnék még egy ilyet. Ha én segítek nektek ezt összehozni, Ti is segítsetek nekem a normális és értékelhető munkátokkal. Szerintem mindenki nagyon tudja jól hogy én kivétel nélkül bárkitől, még akár a barátnőmtől is elveszem az admint ha fasz, és nem puszira fogom osztogatni. Tehát, aki az új mod projectben majd részt akar venni mint admin, az szedje össze magát, és kicsit higgadjon le. Természetesen aki becsületesen végezte a munkáját, az tegye ezután is így, és csapassuk, söpörjük le a többi szervert SEE4LIFE

Info 9

.....
Sziasztok, nekünk ((Rupert Everett)) és Brees G Thomas-nak az az ötletünk támadt, hogy talán mint sok más szerverhez hasonlóan, ezen a szerveren, az új modban, össze lehetne vonni az OMSZ-t és a Tűzoltóságot, LSFD néven. Ötleteink már vannak, de ha egy nagyobb rangú személy, nem is rábólint, de azt mondja érdemes lenne kidolgozni, szívesen elvállalnánk ezt. Ezért kellene a válasz főleg Josh Solman-tól, de Máté Shifty és Stavros Moltisanti válaszára is kiváncsiak vagyunk.

Info 7

Adam Paul Langucz-Shakur
<21:55:25> "Hiroto_Eichi": beülsz a targoncába
<21:55:30> "Hiroto_Eichi": beütöd hogy
<21:55:34> "Hiroto_Eichi": /targoncázás
<21:55:42> "Hiroto_Eichi": utána
<21:55:44> "Hiroto_Eichi": /gps
<21:55:52> "Hiroto_Eichi": legörgeted vagy rákattintasz bármelyik gps re <21:55:58> "Hiroto_Eichi": odamész
<21:56:00> "Hiroto_Eichi": lerakja
<21:56:08> "Hiroto_Eichi": és ezt folyamatosan csinálod egyhelyben állsz <21:56:16> "Hiroto_Eichi": és 2mpnként
<21:56:20> "Hiroto_Eichi": kapsz 18 ezret
<21:56:29> "Hiroto_Eichi": és ez minden lokációs munkánál mehet <21:56:38> "Hiroto_Eichi": pizzafutár
<21:56:42> "Hiroto_Eichi": kukás
<21:56:51> "Hiroto_Eichi": kamion

Letesztelem.
Tetszik · · Leiratkozás · hétfő, 21:57

54 személy látta
.....  köszi
hétfő, 21:58 · Tetszik
.....  Nem az aki ki lett bannolva ?
hétfő, 21:58 · Tetszik
.....  Kicsit chatelgettem vele.
hétfő, 21:58 · Tetszik
.....  Ezt régebben is felvetettem :DD Mármint a bugot.
hétfő, 22:01 · Tetszik
..... Már javítva lett
hétfő, 22:12 · Tetszik
.....  Dobre.
hétfő, 22:12 · Tetszik
..... én ezt Hiroshinak, már hónapokkal ezelőtt jelentettem, csak én a farmer munkánál:D mostmár patent?
hétfő, 22:17 · Tetszik
.....  Patent ez mint a PatentMan.
hétfő, 22:18 · Tetszik
.....  Erről dumáltam hónapokkal ezelött de hiába...
kedd, 0:12 · Tetszik
.....  MC Zsolax miatt! Mert nem rappel nekünk lenn az utcán... MC ZSOLAXOT VISSZA!
kedd, 0:13 · Tetszik · 1
.....  A müvészurat a szádra ne merd venni mégegyszer mert jönnek a tesók és úgy megölnek mindenkit hogy meghalnak.
kedd, 0:14 · Szerkesztve · Tetszik
.....  Mc Zsolax aka .....

Info 6

Anett_Konstantinov
Léptem,köszöntem,sziasztok! (L)
Facen elértek! Jogaim most adom le!
Köszöntem mégegyszer! Sziasztok! (L)
Tetszik · · Leiratkozás · kedd, 17:32

54 személy látta
..... és .....  kedveli ezt.
.....  Anett! Miért?
kedd, 17:34, mobil használatával · Tetszik
.....  Ejnye no, mièrt?
kedd, 17:34, mobil használatával · Tetszik
..... miért?
kedd, 17:35 · Tetszik
Máté Shifty  nem ment sehova
kedd, 18:02 · Tetszik
.....  nem mehetsz:D
kedd, 18:03 · Tetszik
Anett  Mert nincs szükség itt rám! Boldogultok nélkülem is!! Csak egy csicska 2-eske vagyok,aki ha agyon dolgozza magát,nem tűnik fel,de ha kilép 5 percre dutyból,akkor már mitképzel...
Abba fáradtam még bele,hogy nem tudok RP-zni a frakcióval,mert nincs időm! Nem egyszer volt,hogy kértem váltást,mert szeretnék RP-zni egy picit,pár ember volt,aki néha-néha belépett helyettem! Rám úgyse hallgat senki,ha szólok,hogy kéne Dutys vagy valaki pls váltson! Tegnap is kiléptem,mert meguntam,hogy fél órája csipogot adminchaten,hogy kéne váltás,erre meg valami cheater unbanján veszekednek! Kilépek,erre már kérdőre vagyok vonva,hogy miért nem dutyzok!(Oké,utána nem volt belőle balhé,csak szarul esett kicsit,de nemgáz,elnézem!)
A folytonos veszekedésekbe is belefáradtam! Hiába próbáltam leállítani a 2 illetőt,annyit kaptam,hogy semmi közöd hozzá,nem ezzel kéne foglalkoznod stb... Boccs,hogy tényleg TEAM-et próbálok faragni egy 2-es adminként a népből! Boccs,hogy mindenki munkáját akartam megkönnyíteni,erre csak a lebaszást kapom!
Boccs,hogy ilyen őszinte voltam,de ti kérdeztétek!
Aki szeretne,az TS-en elér! Shifty még nem engedett el,még talán meggyőzhető vagyok,de nemtudom! Nekem ez a véleményem! Mindenkinek köszönök mindent,ha mégis búcsuznunk kell! Kitartást! See 4 Life...
kedd, 18:34 · Tetszik
.....  Istenem, nem azért de mindig ezt hallgatja mindenki hogy te csicska 2-eske vagy meg hogy agyon dolgozod magad, látják a tulajdonosok ne aggódj, nem kell mindig mondani hogy te így dolgozol ennyit hogy te úgy ....
kedd, 19:22 · Tetszik
.....  Itt naponta ez megy? Fölösleges lemondani, ha dolgozol akkor azt látják is, és nyoma van. Attól, hogy kettes admin vagy, ugyan úgy megbecsülnek mint bárki mást, nem vagy se több, se kevesebb. Inkább aludj egy jót!
kedd, 19:25 · Tetszik
.....  Ha benn vagy 2 oraja admindutyban es kered a valtast de nem szol senkisem akkor kilepsz, ennyi, nem kotelezo mindig annyi adminnak lenni, ahany player van(20/1), mert sokszor 2 admin boven ellatja a feladatokat, 100 playerre meg folosleges 10 dutys admin, ha abbol 7nek nincsdolga... Kettes vagy, es? En 4 eve voltam kettes es most ertem el, hogy foadmin legyek, egy szavad nem lehet...(masodjara ertem el). Az, meg hogy mi veszekszunk valamin az a mi dolgunk, egy ember vedelmeben szoltunk aki NEM! sobeitezett, csak egy cleo modot hasznalt... En is szoktam rinyalni, de nem szintert, hanem + jogert, de lemondtam rola mert nincs idom semmire sem, foleg most es szeptembertol kezdve, egyre ritkabban leszek...(+ jogok alatt adminok folotti teljeskoru felhatalmazast kertem). Ha meg nem tudsz RP-zni akkor leadod az adminod es kersz egy OAS-t, azzal jatszhatsz es dolgozhatsz is. Nem kell 24-bol 14-et dutyban tolteni mert folosleges, nem orara kapot az adminszintet hanem honapra, komoly tettekre. Az meg, hogy teamet akarsz formalni belolunk nem fgod soha elerni es szerintrm senki sem, mert nagyon sokunkban szerintem csak a SeeRPG kozos es ha talan minden admin 4-5 adminnal van nagyon joban, tobbivel meg csak elvan... Joba vagyok En is sok emberrel, de csak Szilagyival, Emanuellel, Hankkal es Garciaval, na meg a 3 tulajjal beszelek nap mint nap kurva sokat, tobbiekkel csak osszeugrok neha dumalni... Ez akkor lenne egy valos csapat, ha nem fel percenkent tavoznanak az adminok, hanem evek ota ismernenk egymast(Josh,Stavros,Shifty,Martin,RCG,Marc) es talalkoztunk volna mar legalabb szazszor.. Interneten nem lehet komoly, nagy, igaz baratsagokat kotni mert a helyi barat mindig jobb barat marad a netesnel. Elismerem Szilagyi nagy haver, de nem biztos, hogy jobban birom pl. egy szomszednal, vagy valami... Epitesnek az lenne jo, ha talalkozunk majd jo parszor es egyutt elmegyunk helyekre jo sokan, az hogy TS-en adminmeeting van kifejezetten nem a legjobb csapatepites.
Egyeb kerdesekre ha kell valaszolok inkabb TS-en mert bebasztam a monitorom es nincs kedvem irogatnitelon regenyeket...
kedd, 19:27, mobil használatával · Tetszik · 3
Anett  Hehhe...sokan lenézik a másikat,ha kisebb admin,már boccs!
Nem vitapostnak nyitottam,úgyhogy nem kérek nyafogásokat! Kérdezték,őszintén válaszoltam!
kedd, 19:28 · Tetszik
..... En meg leirtam a sajat szemszogembol a dolgokat, nem gecizek..
kedd, 19:29, mobil használatával · Tetszik · 1
.....  Nem vitapostnak nyitottam,úgyhogy nem kérek nyafogásokat! <-- Egyedül aki nyafog itt az te vagy.
kedd, 19:45 · Tetszik · 2
.....  .....  azért ezzel vitatkoznék,nem olyan régóta vagy te itt mint mi.
kedd, 19:54 · Tetszik
Máté Shifty téma és vita lezárva. Anett nem megy sehova.
kedd, 19:56 · Tetszik
.....  Anette én annyit mondok hogy már nagyon hosszú ideje itt vagyok csak úgy jöttek mentek a munkatársak ha igazi team akarunk lenni akkor nem kéne minden apró hülyeség miatt le adni. Persze a ueti 3x vita az megvan de próbálják a tulajok és persze az adót illetők próbálják megbeszélni. Az hogy lenézik a 2-es admint abban részben igazad van de nem azért mert lenézik hanem azért mert a legtöbb admin az RP-get de mint mondta Chad nem kell napi 14 óra onduty.
kedd, 20:01, mobil használatával · Tetszik
.....  Ueti helyett napi akart lenni csak teloról vok sory
kedd, 20:01, mobil használatával · Tetszik
.....  Tudom, most pont en irok ide aki nemreg nyavajgott ugyanez ugyben.DE. Nalam is jott ez a szindroma de elmult. 4akartam lenni de nagyon. Ezzel nem erunk el semmit, mivel ahogy 2admon lettem. Elso nap alatt viszasirtam a 3admint. Ahogy chad mondta az adminszinrek honapokra van osztva.
Nem vitakepp irtam le.
kedd, 20:03, mobil használatával · Tetszik · 1
..... Persze,ha te ezt elhiszed akkor sok szerencsét..
kedd, 20:04 · Tetszik
Anett  Drágáim,nem nyafogtam,hanem kérdezték,hogy miért és elmondtam! Nemtudom mi értelme más véleményét szidalmazni,de ha jólesik,hajrá,de ne az enyémet,ha kérhetem!
Nem azon vagyok kiakadva,hogy még mindig 2-es admin vagyok,hanem azon,hogy vannak olyan illetők,akik azért,mert nagyobb rangúak,nagynak érzik magukat!
Én csak jót akartam azzal,hogy beleszóltam egy vitába múltkor,mert 2 olyan emberről volt szó,aki tényleg normális volt! Másik fele meg az,hogy van,mikor hozzám jön 1-1 ember,hogy a másik milyen,mikor jóba vagyok a másik féllel is,akkor hogyne szólnék bele???
Nekem is volt Billel egy "vitám" a minap,amit meg tudtunk beszélni,nem ezen van a hangsúly!
Innentől már tényleg nem kérek véleményeket!
kedd, 20:35, mobil használatával · Tetszik
.....  xddddddddddddd
kedd, 21:00 · Tetszik · 1
.....  Drágáim
kedd, 21:00 · Mégsem tetszik · 4

Info 5

Máté Shifty
Anett,köszönjük,hogy itt voltál!

http://see-game.com/forum/index.php?topic=12780.msg58824%3Btopicseen#new

Sok szerencsét a SeeMTA-n!
...Továbbiak
Anette Konstantinov Adminisztrátori jelentkezés!
see-game.com
Anette Konstantinov Adminisztrátori jelentkezés!
Tetszik · · Kövesd a bejegyzést · Megosztom · kedd, 20:40

53 személy látta
Ez 2 embernek tetszik.
.... "Sajnáljuk Vendég, te ki lettél tiltva a fórumról!
Köszönjük, hogy itt játszottál! by Pedrito.
A tiltás nem fog lejárni."
xD
Nem tudom megnézni, ugye én minden konkurens szerverről bannolva vagyok. De a cím alapján kicsit szánalmasnak gondolom Anette döntését, de ő tudá.
kedd, 20:41 · Tetszik
.... Semmi érdekes nincs rajta Shakur xd De dobok a jelentkezésről egy printet ha gondolod
kedd, 20:43 · Tetszik
.... Oké, PM -be, kérlek. xD
kedd, 20:43 · Tetszik
.... Faszt, kiposztolom ide, hülye vagy? Pill
kedd, 20:43 · Tetszik
.... Oké, köszi! xD
kedd, 20:44 · Tetszik
....
.... fényképe.
kedd, 20:44 · Tetszik
.... Szánalmasság fájna összeszarná magát...
kedd, 20:44 · Tetszik · 1
.... Chad nyugszik
kedd, 20:45 · Tetszik
.... Nincs nyugalom...
kedd, 20:45 · Tetszik
.... KUSSOLSZZ GECIIIIIIII XD De most az egyszer igazad van.
kedd, 20:45 · Tetszik
Máté Shifty nem kérek több kommentet,eltávolítva a teamből
kedd, 20:45 · Tetszik
.... Egy pillanat és elutasíttatom ezeket..
kedd, 20:46 · Tetszik
Josh Solman Én még egyet írok, amit már geci rég le akartam írni, csak nem írtam mert team tag volt. Áruló RIBANC!!!!!!!!!
kedd, 20:46 · Mégsem tetszik · 7
.... ( Megkérdezhetem, hogy IC adat miért kell admin jelentkezéshez, mert nem értem, bocsi Shifty a kommentért. )
kedd, 20:46 · Tetszik
K-b Ákos Heh azt hiszi ott gyorsabban kap admin szintet? Beszarás
kedd, 20:49, mobil használatával · Mégsem tetszik · 1
Josh Solman http://prntscr.com/1jr8c9 Itt a következő.....
Screenshot
prntscr.com
Captured with Lightshot
kedd, 20:49 · Tetszik · 1
.... ClassRPG-n elutasíttatva, kibaszatva...
kedd, 20:50 · Tetszik
.... Törölhetem Anett szobáját ts-en? *.*
kedd, 20:50 · Tetszik
....  Pénzes xDDDDDDDDDDD
kedd, 20:53 · Tetszik
.... Mivel lány ezért thommas úgy is felveszi xD
kedd, 20:53 · Mégsem tetszik · 2
.... Jogos
kedd, 20:53 · Tetszik
.... Pacek az a Jack F Gallager?
kedd, 20:55 · Tetszik
Josh Solman ja
kedd, 20:55 · Tetszik
.... pa3ck az Patrick F Gallagher.
kedd, 20:55 · Tetszik
.... r De Josh, az melyik szerveren készült?
kedd, 20:56 · Tetszik
.... ő is kirakva
kedd, 20:56 · Tetszik
.... Meg a kurva anyját akkor.. Teleírta magát TS-en joggalk
kedd, 20:56 · Tetszik
K-b Ákos Patrick accjat TS db-bol szerintem toroljetek
kedd, 20:57, mobil használatával · Tetszik · 1
.... Vedd el az összes Callagher jogát, az a tuti..
kedd, 20:57 · Tetszik
.... csicska kurva
kedd, 20:59, mobil használatával · Tetszik · 1
.... Tűzfalból tiltva, nem azért kapott jogot...
kedd, 21:02 · Tetszik · 1
.... .... Milyen összes Gallagher jogát? Láttál engem másik szerveren adminként? Láttál rólam jelentkezést más szerveren? Voltam fent konkurens szerver ts-en? NEM. Szóval a szádat akkor jártasd ha van is alapja. Pa3ck seemta-ról jött át ide. Még jó h volt fent azon a ts-en. Göbölyös Martin Te most kinek is kúrva anyázol?
kedd, 21:20 · Tetszik
.... <21:20:52> You are banned permanently. Reason: "Jogot nem azért kaptál, hogy visszaélj vele! Szánalmas..."

Ezért meg csak gratulálni tudok, ennyit errőll
kedd, 21:21 · Tetszik
.... Az igen.
kedd, 21:22 · Tetszik
.... .... engem nem érdekel honnan jött, de épp elég volt Balázzsal vacakolni, hogy kikaparjam mindenhonnan.
kedd, 21:23 · Tetszik
Máté Shifty Jack ubzve,nem volt köze hozzá
kedd, 21:24 · Tetszik
.... erdekess lesz..
kedd, 21:25, mobil használatával · Tetszik
.... Ugyan az megy mint Balázsnál, A configosnak nem lehet joga. Ráadásul azzal támadnak hogy szétbarmolom a ts-t ha van jogom. ezer köszönet hogy ezt nézitek ki belőlem. Ha akartam volna rég szét baszhattam volna csak tudjátok bennem van emberség és se a saját munkámat se a másét nem fogom szétbaszni. De mindegy ezvan, ezt kell szeretni. Köszöntem a bizalmatokat.
kedd, 21:32 · Tetszik
Josh Solman Megmondtuk ne írd magadra a jogokat..
kedd, 21:33 · Tetszik
Máté Shifty nincs több comment ide

Info 4

Josh Solman
/////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

A FÓRUM HELYRE LETT ÁLLÍTVA! a JOGOKÉRT NÁLAM LEHET JELENTKEZNI! (PM)

/////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
Tetszik · · Kövesd a bejegyzést · 6 órája

43 személy látta
További 7 hozzászólás megtekintése
Hirosi hol&miért?
4 órája · Tetszik
.... Fórumon, elővigyázatosság..
4 órája · Tetszik
Szólj hozzá...

Beállítások
......
Nos elvileg hnap jönnek a netesek. Remélem megtudják csinálni és végezhetem a munkám
Tetszik · · Kövesd a bejegyzést · 4 órája, mobil használatával

36 személy látta
Hank kedveli ezt.
Szólj hozzá...

Beállítások
......
Crower, Pingvin Panaszkodnak a NAVosok, hogy ugye James kilett rakva és ti ketten meg inaktívok vagytok, Oliver_Sclaffington pedig egyedül nem tudja vezetni...Vannak jelentkezők leadernek bőven, csak döntsétek el hogy mi lesz. Köszi
Tetszik · · Leiratkozás · 8 órája

48 személy látta
További 6 hozzászólás megtekintése
Max Quentin  Lett közölve, Crower is tud róla, pár posttal lentebb Martin irta hogy nem lesz NAV ha jól emlékszek.
8 órája · Tetszik
Crower Nemkell nav egy alosztaslyként megoldható beraktam egy + leadert addig is
8 órája, mobil használatával · Tetszik
Szólj hozzá...

Beállítások
Pietro
Fórumon az adminoknak nincs jogosultsága a spoilereket megtekinteni...
Tetszik · · Kövesd a bejegyzést · 14 órája

49 személy látta
Matteo kedveli ezt.
További 1 hozzászólás megtekintése
Marc most semmihez sincs jogunk most adminunk sincs
9 órája · Tetszik
Max Quentin - Majd visszakapjuk ha Joshék végeztek a weboldal rendbeszedésével, gondolom valaki megint vicces kedvében volt
9 órája · Tetszik
Szólj hozzá...

Beállítások
Adam Shakur
Ömmm...
http://samp.see-life.eu/
Balázs visszatért. Mivan? Leszedte a témát? xD
Hogy dugjanak fel neki egy felhőkarcolót!
Az sem lenne neki elég.
Tetszik · · Kövesd a bejegyzést · 10 órája

47 személy látta
..... kedveli ezt.
Josh Solman Nem kell hatvanezrszer kiírni, szerinted nem vettük észre?
9 órája · Tetszik
Szólj hozzá...

Beállítások
Dwight
Shifty, Stavros, Josh valamelyikőtök bassza ki ezt a gyereket Hitmanből: Jackson Brasco. Indoklás: mindenki tudja hogy Hitman, Andrew Goodie nevét vette fel, mikor fent volt a szerveren.
csütörtök, 0:40 · Chatről küldve
Dávid Nezáczki
Máté Shifty
Reggelt!

Szükségem lenne pár pólós oldalra,olyanokra mint a pólóműhely!
Valaki szíveskedjen nekem keresni pár oldalt,webcímmel és kapcsolattartó adatokkal együtt. (pl. polomuhely.hu | info@polomuhely.hu)

Köszöntem.
Tetszik · · Kövesd a bejegyzést · 15 órája

49 személy látta
.... kedveli ezt.
További 6 hozzászólás megtekintése
.... ha Shiftyn múlik, nekünk promóció tankunk lesz
10 órája · Tetszik
.... kocsira ragasztok matricát XD
10 órája · Tetszik · 1
Szólj hozzá...

Beállítások
....
én egy orvosi iskolaban keztem 12 evesen. Ott voltam 17 evig madj magasab rendu osztalyba tettek az az nehezeb. Aztan apam beteg lett es az orvosok nem tuttak meg menteni. Akkor dontottem ogy en orvos leszek es meg fogom menteni az eletuket a betegeknek. Mar mentetem meg embereket.Aztan anyam is meg halt es muszaj volt egyedul ejek. Eccer rosszul lettem es meg mentetem magamat es ell mentem a korhazba. Orvosok azt montak hogy miert nem jelentkezek orvosnak.Es ekkor el nodtottem hogy orvosleszek. Magasagom 1.57m.47kg-vagyok.Tisztelettel:Kavinocsi Sándor Telefonszam:91197

Gratulálunk OMSZes lettél xDDD
Mégsem tetszik · · Kövesd a bejegyzést · kedd, 18:49, Budapest, Hungary közelében

53 személy látta
Te, .... és még további 3 ember kedveli ezt.
További 15 hozzászólás megtekintése
....
.... fényképe.
11 órája · Tetszik · 1
.... Gyorsan vált
11 órája · Tetszik
Szólj hozzá...

Beállítások
....
Hogyan kell normálisan UCP-én bannolni?
Tetszik · · Kövesd a bejegyzést · 15 órája

50 személy látta
További 8 hozzászólás megtekintése
.... xDDD Logika basszus logika (ahogy Balázs mondaná). Honnan tudja szegény UCP hogy milyen IP-ről van fent az amúgy offline játékos? Mivel ha valaki online nem is lehet itt bannolni Ennyire gőzötök sincs a webhez?
11 órája · Tetszik
....
.... fényképe.
11 órája · Tetszik
Szólj hozzá...

Beállítások
....
Sziasztok,kész az új EMD-frakció
http://www.youtube.com/watch?v=7b24dOJ8rAE Itt a videó
http://ddl2.data.hu/get/0/6806853/objecttorlesobject.txt object lista
http://ddl3.data.hu/get/0/6801361/EMD_frakcio.txt Frakció leírás
Pár modositás történt!
...Továbbiak
Tetszik · · Kövesd a bejegyzést · 11 órája

48 személy látta
Szólj hozzá...

Beállítások
....
Jó reggelt. Valaki utána tudna nézni annak, hogy ki törölte ki a frakció pályázatom?:)
Tetszik · · Kövesd a bejegyzést · 14 órája

49 személy látta
További 1 hozzászólás megtekintése
.... köszi. szerencsére elvolt mentve, ezért újra bemásoltam.. de ezt akkor sem tartom tisztességesnek, hogy törölte valaki.
14 órája · Tetszik
.... A modi naplóból ítélve a Nero gyerek volt.
13 órája · Tetszik
Szólj hozzá...

Beállítások
....
Itt van az új EMD frakcióhoz való HQ tervünk: http://www.youtube.com/watch?v=7b24dOJ8rAE&feature=youtu.be
Mégsem tetszik · · Leiratkozás · kedd, 13:36

53 személy látta
Ez tetszik neked.
További 4 hozzászólás megtekintése
.... szép
kedd, 14:10 · Tetszik
.... Fasza lett de nincs kicsit távol a Belvárostól??
23 órája, mobil használatával · Tetszik
Szólj hozzá...

Beállítások
....
Főadminnal nem bírok bannolni fórumról.
Tetszik · · Kövesd a bejegyzést · kedd, 21:44

52 személy látta
.... http://samp.see-life.eu/index.php?action=profile%3Bu%3D5389

Ezt kéne 1 hétig.
SeeRPG Offical Website
samp.see-life.eu
SeeRPG Offical Website
kedd, 21:44 · Tetszik
Szólj hozzá...

Info 3

<23:24:22> "[! Brees G Thomas] ·٠•●Brees G Thomas●•٠·" was banned for 1 second from the server by "Mex_Rodriguez" (zsíros rupert haja) Brees admin, Mex S&M tag, Állítólag alap TS bug
Tetszik · · Kövesd a bejegyzést · kb. egy órája

18 személy látta
Szólj hozzá...

Beállítások
Jack G Cassini
Haló
Kösz hogy itt lehetem,átmentem MTA-ra adminként
Mégsem tetszik · · Leiratkozás · 2 órája

31 személy látta
Rajtad kívül ......és Frurio kedveli ezt.
További 8 hozzászólás megtekintése
... https://www.youtube.com/watch?v=CsK85hTsOMo
Beatrice: 8 óra munka 8 óra pihenés 8 óra szórakozás
2 órája · Tetszik · 1 · Előnézet eltávolítása
Max Quentin Buta vagy, sorry.
2 órája · Tetszik
Jack G Cassini attól még itt leszek veletek
pár másodperce · Tetszik
Szólj hozzá...

Beállítások
Divikee
Küldeném minden Shifty -nek!
Divízió 88 - Kissebségi többség WoW
www.youtube.com
Tetszik · · Leiratkozás · Megosztom · 2 órája

29 személy látta
További 3 hozzászólás megtekintése
Divikee xDDDDDD Nem, náci vagyok, nem tagadok
2 órája · Tetszik
...... WoW
2 órája · Tetszik
Szólj hozzá...

Beállítások
Chad
Valaki csinálna nekem egy adminszobát? Mivel törölték a szobámat....
Tetszik · · Kövesd a bejegyzést · 10 órája

47 személy látta
További 2 hozzászólás megtekintése
Komi Írj rám Tsen
3 órája · Tetszik
Komi ( komi )
3 órája · Tetszik
Szólj hozzá...

Beállítások
Matteo
Ma nem leszek 8 ig. Megyek csobbanni
Tetszik · · Leiratkozás · 10 órája

47 személy látta
További 5 hozzászólás megtekintése
Jack G Cassini ejnye,én mindennap megyek strandra ott ocsobb a vízzz
7 órája · Tetszik
..... Jack G Cassini A lavor nem strand xd
3 órája · Tetszik
Szólj hozzá...

Infok 1.

Újra itt van az Alfonso család.
Mike,Bill,Kent Alfonso színre lép
Ugyan régen volt, ha valaki nem halott rolunk,
Az csak addig jo nektek.
Az alfonso család második fénykorát éli.
A név kötelez minket.
Aki utunkba áll eltiporjuk,
És azokat is akik a testvéreink ellen fordulnak.
Egy kis előzmény :
Az alfonso család a cassini és a cortez családból vált ki.
Család alapítónk Kent Alfonso.
Cassini,(tiszteletbeli cortez családtag): Miken Alfonso.
Cassini leszármazott:Bill Alfonso.
Tiszteletbeli alfonso családtagok: Charlie Cortez, Alex Cassini, Ryan Cassini.

*Alfonsok vagyunk mi,
Bárkit bárhol legyőzűnk,
Megvédjük a család becsületét.
Alfonsoként hordozzuk,
A család titkait és nem áldozzuk fel egymást,
Mert A NÉV KÖTELEZ*

Shifty vigyázz te vagy a következő àldozatunk.